Lovas táborok gyerekeknek/felnőtteknek

Nyári lovas tábor, Őszi Lovas Tábor, Tavaszi lovas tábor

Az iskolai / óvodai szünidőben minden szülőnek nagy segítség az a rengeteg tábor, amiből válogatni lehet. A gyerekek alig várják azt a rengeteg élményt, amit 1-1 ilyen héten átélhetnek. Táborainkkal szeretnénk kitűnni a lovastáborok rengetegéből. Változatos, különleges, rendhagyó programokat kínálunk a kötelező lovas bázis mellé. Nálunk egy pillanatig nem unatkoznak a gyerekek, nem ismerjük a “szabad program” kifejezést. Fejlesztjük a kreativitásukat, a gyakorlati, és elméleti tudásukat, a gondolkodásukat, a felelősségteljességüket, a csapatmunkájukat, a kitartásukat, miközben fantasztikusan szórakoznak.

Emellett a pihenésnek, a “semmittevésnek” is megteremtjük az időt, tervezetten, mert a mai rohanó világunkban arra van a legnagyobb szükség, és a tanulás, a fejlődés sincs pihenés nélkül.

Minden hétnek a lovas alapokon kívül van egy fő tematikája, így azok sem unatkoznak, akik esetleg több turnusra is beneveznek. Tarts velünk egy táborunkba, és nem akarsz majd másikba menni.

Táboraink mind a fiúk, mind a lányok számára nyitva állnak.  Táboraink végén egy bemutatóval kedveskedünk a szülőknek, melyen egy kis betekintést nyerhetnek az egész heti munkánkba. A  nyári időjárás, hőség, stb miatt, a programokat nem fix időbeosztással tartjuk, mert ha nagy a hőség, akkor ideálisabb korábbi, vagy  későbbi időpontban tartani a szabadtéri foglalkozásokat. Így a bentlakásos változattal nagyobb előnyben vannak a gyerekek.

A lovaglás időtartama a gyermek tudásszintjétől és terhelhetőségétől függően változhat!

Mini-tábor:

A legkisebbek sem maradhatnak ki a táborozás fantasztikus élményeiből! Akár már 3 éves kortól várjuk a gyerekeket! A napi lovaglások mellett a korosztálynak megfelelő elméleti, és gyakorlati oktatásban is részesülnek, valamint mozgásos játékokkal, kézműves foglalkozásokkal tesszük változatossá a napjaikat.  Ebéd után csendes pihenő! 🙂

Kézműves tábor:

Többfajta kézműves technikával ismerkedünk, megspékelve egy kis lovas művészettörténettel. A napi elengedhetetlen lovas foglalkozások mellett gyönyörű művek készülnek. Használati-, és dísztárgyak, egyaránt. Több meghívott előadónk profi módon ismerteti meg a gyerekekkel munkájukat.  A tábor zárónapján az alkotásokból, egy kis kiállítást rendezünk.

Lovas – és íjász tábor:

NEM LOVASÍJÁSZ tábor!!! Minden ami vagány, minden ami fiús, minden ami kaland.  Tervezett témák:  Fafaragás, bunkerépítés, tábortűz, vívás, íjászkodás, íjászbemutatók, kis hadtörténeti betekintés…. És természetesen sok sok íjászat,  Saját bicskát hozz magaddal! Természetesen a lovaglás, a lovak körüli teendők megismerése sem maradhat el.

Edzőtábor:

A versenyeken, háziversenyeken résztvevők  intenzív  tréningezése, illetve a versenyszerű lovaglás iránt érdeklődők versenyvilággal való megismertetése az elsődleges cél. Azonban aki csupán egy kemény munkával teli hetet szeretne magának, azt is nagy szeretettel várjuk. Megfelelő lovastudás  alapfeltétel!  Ezzel a héttel kapcsolatban mindenképp személyes megbeszélés szükséges!

Csak csajok:

Nagybetűs nőnek lenni a mai világban elég nehéz, de mi megpróbálunk ebben segíteni. Sminkelés, divat, tánc, viselkedés, és a világban ránk leselkedő veszélyek és feladatok megismerése. A lovak, lovaglás nőkre gyakorolt hatása, lelkivilágunk megnyugtatása céljából is nagyon fontos, ezt is kihasználjuk a héten!  Segítségünkre lesz ebben Koós Zsuzsanna mentálhigiénés szakember és lelki terapeuta. Zsuzsiról több információt ITT>>> találtok.

Kézimunka tábor:

A csajos tábor továbbfejlesztett változata, a klasszikus kézimunka megismerésének lehetőségét biztosítja a táborlakóknak  a lovaglás mellett.

Mindent bele tábor:

Egy kis betekintést nyerhetünk az összes témába, mindenből belecsempészünk egy kicsit a programrengetegbe. Aki nem tudja eldönteni, melyik táborunkat válassza, vagy először van nálunk, és szeretné kipróbálni “az összeset”, annak ajánljuk ezt a turnust

NYÁRI IDŐPONTOK  – 2022

Táborokra jelentkezés a KAPCSOLAT menüpont alatti telefonszámon, illetve e-mailben!

A táborokat minimum 6 főtől tartjuk meg!!!

TÁBOROKRA A JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ A TÁBOR KEZDETE ELŐTT EGY HÉTTEL!

A TÁBOROKRA VALÓ JELENTKEZÉS A TÁBORDÍJ 50%-NAK BEFIZETÉSÉVEL VÁLIK ÉRVÉNYESSÉ! AZ ELŐLEG BEFIZETÉSE A TÁBOR KEZDETE ELŐTT EGY HÉTTEL KÖTELEZŐ, AZ ELŐZETES SZERVEZÉS LEBONYOLÍTÁSA VÉGETT! A RÉSZVÉTEL LEMONDÁSA A TÁBORKEZDÉS ELŐTT LEGFELJEBB 72 ÓRÁVAL  (3 NAP) LEHETSÉGES. AMENNYIBEN ETTŐL RÖVIDEBB IDŐN BELÜL TÖRTÉNIK A LEMONDÁS, ÚGY AZ ELŐLEGET NEM ÁLL MÓDUNKBAN VISSZAFIZETNI!

A MEGADOTT JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐN TÚL JELENTKEZŐKET CSAK A SZABAD HELYEK FÜGGVÉNYÉBEN, ÉS 15% FELÁR ELLENÉBEN TUDJUK FOGADNI!!!

Táborainkban a házirendben leírt szabályok érvényesek! A táborokban mindenki saját felelősségére vesz részt!

Kérjük, hogy változékony időjárásra felkészülve csomagoljanak a gyerekeknek, és amennyiben megoldható, úgy egy könnyű, hosszú ujjú ing, kalap legyen náluk. Fürdőruha is szükséges!

Napközis táborok kicsiknek reggel 8.30 órától délután 16.30 óráig, középhaladó, haladó és felnőtt napközis táborok reggel 8.00 órától délután 17.00 óráig tartanak. A gyerekek tízórait, ebédet és uzsonnát kapnak.

Bentlakásos táborok hétfőn reggel 8.00 órakor kezdődnek, és pénteken délután 17.00 óráig tartanak. Napi ötszöri étkezéssel.

A programok a teljesség igénye nélkül a következők :

  • Naponta  lovaglás / fogathajtás
  • Elméleti oktatás
  • Lovak körüli gyakorlati foglalkozások
  • Íjászat
  • Kreatív játékok
  • Kézműves foglalkozás
  • Angol / német lovas-elméleti foglalkozás
  • Bobozás
  • Egyéb érdekes, izgalmas feladatok
  • Speciális sportfoglalkozások
  • Személyiség fejlesztő foglalkozások
  • Interaktív helytörténeti játékok
  • Kutyakiképzési alapismeretek
  • Néptánc oktatás
ÁrakNapközisBentlakásos
Napidíj

Emléklapjaink :

emleklap2017 2
emleklap2017 AUG
emleklap2017 3