Házirend

 

Lovardánk egyik nem titkolt célja és feladata visszahozni és újra meggyökereztetni az egykori polgári lovas élet, a gazdag múlttal rendelkező lovassportok, és a magyar lovaskultúra legszebb hagyományait, szakmai, szellemi, emberi és erkölcsi színvonalát.

            Tudjuk és valljuk, hogy minden sikeres és hasznos tevékenység alapjai és sikerének legfontosabb zálogai legelső sorban a megfelelő hozzáállás, a szorgalom, a fegyelem, és szakmai tisztesség.

            Tényként kezeljük, hogy a lovaglás, mint minden aktív sporttevékenység önmagában is veszélyes, aminek kockázatait nagyban növeli, hogy a lovak ösztönös viselkedése, fajra jellemző élettani sajátosságai, előre nem minden esetben kiszámítható reakciói, illetve a szakszerűtlen vagy meggondolatlan emberi tevékenység balesetek forrásai lehetnek. A lovarda veszélyes üzem!

            Mindezek szellemében minden lovas, lótulajdonos, látogató és munkatárs számára az alábbi házirend lép életbe:

Biztonsági rendszabályok és illemszabályok

  • A lovarda területén a vezető edző, illetve a személyzet biztonságra, közlekedésre, viselkedésre, munkatevékenységre vonatkozó, ezen házirend szellemében fogant kéréseit, utasításait mindenki köteles teljesíteni, betartani!
  • Bármely tevékenység kizárólag a vezető edző, illetve a lovardai személyzet illetékes tagjának beleegyezésével folytatható! (lovakkal, eszközökkel kapcsolatos tevékenységek, stb.)!
  • A lovardában semmilyen , – lovaglással, lovakkal nem kapcsolatos – kereskedelmi, reklám, ügynöki és üzleti tevékenység nem megengedett! (pl.: multi-level-marketing, plakátok és szórólapok kihelyezése, üzleti célú tagtoborzás, stb.)
  • A lovarda és az istálló egész területén a dohányzás és nyílt láng használata tilos, csak az arra kijelölt helyen engedélyezett, és ott is csak 18-ik életévüket betöltött nagykorú személyeknek!
  • A lovasoknak és hozzátartozóknak a lovarda egész területén a lovakat, lovasokat zavaró bárminemű tevékenysége tilos ( hangoskodás, szaladgálás, stb.)!
  • Lóra ülés kizárólag kobakban és gerincvédőben lehetséges!
  • Lovagolni csak a saját kezűleg, vagy 18 éven aluli gyermek esetben a szülő vagy gondviselő által is aláírt, felelősségvállalási nyilatkozat aláírása után lehet!
  • A lovarda egész területén az alkoholos ital, illetve kábítószer fogyasztása tilos! Bármely személyt, aki alkohol, vagy kábítószer hatása alatt áll, vagy annak gyanúja merül föl, a személyzet bármely tagja felszólíthatja tevékenysége haladéktalan befejezésére, illetve a lovarda azonnali elhagyására!
  • A lovarda teljes területén mellőzendő minden kihívó öltözet, és magatartás, bárminemű nyílt szexuális megnyilatkozás, a közerkölcsöt sértő viselkedés!
  • Minden látogató köteles szóbeli megnyilatkozásaiban is a kulturált emberi viselkedés szabályaihoz igazodni, kerülni a feleslegesen hangos és trágár beszédet, mind az emberekkel, mind pedig az állatokkal történő kommunikációban. (érthető felindulásból vagy fájdalomból kifolyólag – pl.: ló lép a lábára – vagy vészhelyzet elhárítása céljából – pl.: más személy/ek veszélyt okozó, tiltott, stb. viselkedésének megakadályozására kivételesen alkalmazhatóak)
  • A lovarda nem raktártelep, így a megengedett felszerelési tárgyakon és eszközökön kívül a lovasok nem jogosultak semminek az önkényes elhelyezésére és tárolására sem az istállóban, nyerges szobában, sem az öltözőben!
  • Nem megengedett a vezető edző, vagy a személyzet engedélye nélkül a lovarda berendezési tárgyainak és eszközeinek önkényes elmozdítása vagy áthelyezése!
  • Használat után minden lószerszámot és felszerelést a megfelelő tisztítás után szokott tárolási helyére kell visszatenni!
  • Parkolás csak az arra kijelölt autóparkolóban történhet!
  • Kérjük mellőzni a kényes ruházatot, az értékes ékszerek, műszaki cikkek, nagy összegű készpénz, stb. lovarda területére történő behozatalát! A lovarda semmilyen felelősséget nem vállal ezekért!
  • A lovardában a lovardai szabályok érvényesek! Amennyiben a lovas nevelési hiányosságok miatt nem fogad szót a személyzet bármely tagjának, úgy határozottan lépünk föl, a lovas, és a ló biztonsága, és a gördülékenyebb együttműködés érdekében! Kérjük, hogy a szülő ne  nehezményezze, hogy a lovardai dolgozók be kívánják tartatni a lovardai, és a  normál emberi viselkedés alapvető szabályait a lovarda  és a lovas oktatás területén / helyszínén, illetve a tábori helyszíneken! Együttműködésüket köszönjük!

Lovardai rendszabályok

  • Edzés előtt, belátás szerint annyi idővel korábban érkezzünk, hogy az edzés kezdetekor a ló megfelelően megtisztítva, helyesen fölszerelve, a lovas arra alkalmas öltözetben készen álljon az edzés megkezdésére! (Ez legalább 20, de inkább 30 percet jelent)
  • Az edzésre PONTOSAN, megfelelően megtisztított, és helyesen fölszerelt lóval kell érkezni! Aki nem tudja egyedül fölszerelni a lovát, kérésre segítséget vehet igénybe!
  • Lovak felnyergelése, kantározása és bárminemű felszerelése, illetve ápolása kizárólag csak az e célból felállított kikötőrúdnál történhet!
  • A lovaspályára engedély nélkül belépni tilos! Engedélyt a „Helyet kérek befelé”, illetve a „Helyet kérek kifelé” kérések érthető, kulturált, megfelelő hangerősségű feltevésével kérünk!
  • Minden lovas tevékenység során a lovasok kötelesek betartani a vezető edző utasításait!
  • Az edzés vagy lovaglás típusának és tematikájának meghatározása, a végrehajtandó feladatok sorrendjének és mikéntjének beosztása, továbbá a kilovasítás kizárólagosan az edző feladata és felelőssége. Ezekkel kapcsolatban megfelelő időben és módon (idejekorán és kulturáltan) megfogalmazhatóak kérések, de menet közben és utólag nem kritizálhatóak!
  • Bármely felmerülő kérdéssel és gonddal kapcsolatban haladéktalanul forduljunk a vezető edzőhöz, illetve a személyzet valamely illetékes tagjához!
  • Minden egészségügyi problémát azonnal jelezzünk a vezető edzőnek, illetve a személyzet tagjainak! Sem a testi és/vagy lelki fáradtság, sem pedig a betegség nem szégyen! Szégyen az, ha felelőtlenek vagyunk!
  • A lovarda egész területén szemetelni tilos! Szemetet csak az arra kijelölt helyeken, a kukába helyezhetünk el!
  • A lovas az általa lovagolt lova után a köteles feltakarítani a trágyát! Ide tartoznak, a közlekedő utak, pálya, kikötőrúd és környéke stb.
  • Ugyancsak köteles feltakarítani maga után a lovak levágott szőrét, sörényét, kikefélt szőrzetének csomóit!
  • Edzés után, a használt felszerelést (nyerget, kantárt egyéb kiegészítőket) megfelelően, a helyére visszatenni, az ápolóeszközöket megtisztítva, szintén a helyére tenni kötelező!
  • Bértartók, kötelesek alkalmazkodni és a vezető edzőnek minimum 12 órával előbb értesíteni a lovaglási szándékáról.
  • Tilos lóra ülni ékszereket viselve, továbbá lovaglásra alkalmatlan vagy egyenesen veszélyes, illetve az időjárási viszonyoknak nagyon nem megfelelő ruházatban!
  • Vészhelyzet kivételével tilos lóháton mobiltelefont használni!
  • Tilos lóháton dohányozni kilovaglás és tereplovaglás alatt is!
  • Ha lovak be vannak fogva minimum egy hozzá értő embernek ülnie kell a bakon. Felszállni csak a hajtó megkérdezése után szabad ,ugrálás és kiabálás nélkül. Mindaddig amíg a hajtó engedélyt nem ad rá a mozgó/álló fogat elhagyása vagy azon való felállás tilos!
  • Kutyát(kat) a lovarda területére csak saját felelősségre lehet behozni. Ha a kutya zavarja a munkát vagy a lovakat akkor megfelelő segédeszközök használata kötelező(póráz, szájkosár). Aki nem tudja féken tartani a kutyáját , sajnos meg kell oldania az elhelyezését zárt helyen.

Időpont egyeztetéssel, lovaglással kapcsolatos szabályok

  • Lovaglásra bejelentkezés az igényelt időpont előtt legalább 2 nappal történjen! (Pl.: ha szombati időpontot szeretnénk kérni, akkor azt legkésőbb csütörtök este 8 óráig kérjük jelezni!). Amennyiben ez nem sikerül, úgy csak későbbi időpontot tudunk adni.
  • Előnyben részesítjük (valójában javasoljuk, és majdnem kötelezővé tesszük), az írásos formában történő időpontkérést!!! (SMS, Messenger, e-mail).Így elkerülhetőek a későbbi félreértések, elfelejtések, viták.
  • Az edzés lemondása betegség esetén: Amennyiben időben jelzik, hogy az edzésen betegség miatt nem tudnak részt venni (ez legalább 6 órát jelent, az edzés időpontja előtt), akkor orvosi igazolás ellenében tudjuk elfogadni a lemondást. Az orvosi igazolást nem szükséges személyesen bemutatni, elég egy fotót átküldeni róla. Ennek bemutatására 1 hét áll rendelkezésre! Amennyiben ez  nem történik meg, úgy az edzés díját a következő alkalommal el kell kérjük, illetve a bérletből le kell vonjuk!
  • Az edzés  időpontjának lemondása egyéb esetben:  Amennyiben az edzés időpontja előtt 2-6 órával történik a lemondás, úgy az edzés felét  köteles megfizetni a következő alkalommal, illetve fölírjuk a bérletre is a későn lemondott időpontot, így fél edzést levonunk.   Amennyiben az edzés kezdete előtti 2 órában történik a lemondás, úgy a következő alkalommal az egész edzésdíjat elkérjük, illetve lehúzzuk a bérletből. Az időpontok lemondása telefonon történik! Nem kifogás, ha nem vesszük föl a telefont!!! Legalább 3x érdemes próbálkozni, amennyiben még így sem érhető el egyikőnk sem, úgy SMS-ben, vagy Messengeren, írásban is jelezhető! Az időpont ellenőrizhető így is.

Bérletekre vonatkozó információk!

A bérletek lejárati ideje:

10 alkalmas bérlet  –  60 napos lejárati idő.

20 alkalmas bérlet  –  90 napos lejárati idő.

A bérletek átruházhatók, nem névre szólók!!!

Egy nap akár 2 edzésen is részt lehet venni, így elősegíthetjük, hogy a lejárati időn belül felhasználjuk az alkalmakat.

Egyéb kéréssel, problémával, igénnyel továbbra is keressetek meg bátran, nyilvánvalóan a továbbiakban is elsődleges célunk az emberbarát szolgáltatás, pontosan ezért hoztuk meg ezeket a szabályokat.

Nagycsaládos kedvezményünk is van, egyénre szabott, így azzal kapcsolatban mindenképp keressetek meg személyesen !!!!

Köszönjük a megértést! 

 A Wackor Tanya csapata.